Tudtuk előre, hogy Ayase elvesztésével Noa tejhatalmának nem tudunk tovább ellenállni. Noa hiába súgta fülébe Arthas nevét, éreztük, hogy ez csak ámítás és a fiatal ördögfajzat csak azokra az érzelmekre játszik, amelyek Ayase-ban a régi idők miatt hátramaradt testvéri gyengeséget használják ki. Tehetetlenül néztük, ahogy karjaiba vette a varázsló hadvezérünket - lassan, minden pillanatot élvezve vonult végig Noa sötét alakja a vérrel áztatott mezőn. Szótlanok maradtunk és talán el is telt néhány perc tökéletes mozdulatlanságban.
Hamarosan meg is érkeztek Noa pribékjei és hagynunk kellett, hogy láncra verjenek bennünket. Egyetlen reménysugár Katarahh maradt, aki settenkedve Noa után eredt, de nem gondoltuk, hogy ő komolyabban befolyásolni tudná a történések folyamát. Rabságba kerültünk, hiszen ha mindannyian öngyilkos módon folytattuk volna az ellenállást, hírmondója sem maradt volna ennek a történetnek. Noa gondosan kitervelte megaláztatásunkat, szétszórt bennünket birodalma megannyi eldugott szegletébe, hogy nehogy újra egyesülhessünk. Teltek-múltak a hónapok, a kemény fizikai megpróbáltatások alatt csak két hír jutott el hozzánk, azok is úgy, hogy ki-ki a maga módján kihallgatta fogva tartói beszélgetéseit. Az első hír az volt, hogy valóban Noa teljesen fölemésztette Ayase-t és esze ágában sem volt segíteni rajta, halott testét palotájának főcsarnokában ravatalozta fel és minden este pár órát virrasztott mellette... A másik hír pedig az volt, hogy Katarahh megpróbált néhányszor rajta ütni Noa vámszedőin és elrabolni azok pénzét és szétosztani a szegények között, de ezek az akciók csak igazából arra voltak jók, hogy borsot törjenek a mágus orra alá. Katarrah nem volt képes egyedül másra és ugyan ki tartott volna vele? A nemzedék legszebb virágai elhullottak már...Ám mindig vakon reménykedtünk benne...
-Ayase...sokat gondoltunk rá hát ha vissza tér..és énis látthatom öt ujra...de ezek puszta remény sugarak voltak,vagy afféle vágy álmok...bár
egyedül egy dolog volt nagyon érdekes: Ayase álmainkban mindig jelen volt és sohasem lidércként. Arról nem tudok beszámolni, hogy társaimnak pontosan miként jelent meg, de nekem mindig hatalmas fényesség vette körül és mindig kedvesen szólt hozzám. Nem volt logika álmaimban, csak mély gyász a múlt után. Olyanná vált Ő számomra, mint egy ikon. Néha alig vártam az éjjelt, hogy újra eljöjjön. Egyik éjszaka viszont addigi életem legérdekesebb történését éltem át! Ayase szokás szerint megjelent de most tekintete szúrós volt, majd egy nagy csattanást éreztem és olyan fájdalamt, ami felébresztett. Meglepődve láttam, hogy amikor kinyitottam a szemem a fényesség nem múlt el, hanem sőt, börtönöm falait is képtelen voltam magam körül kivenni! Zaj is hallatszott, láncaim elkezdtek perzselni. Hatlamas robaj, ami eltartott talán egy percig is. Azon kaptam maga, hogy azon a tisztáson heverek, amelyet börtönöm ablakából hónapokig figyeltem szabadság után szomjazva. Megfordultam és egy szörnyű, égő romhalmaz volt mögöttem. Aztán Ayase hangja szólított meg, de őt magát nem láttam.
"- Visszahozott a szeretetetek, most pedig szaladj kedves társam, három nap után látjuk egymást a Sikoly tónál..."
Alig tértem magamhoz, ezek szerint Ayase feltámadt mint egy valóságos Főnix madár!
